Hát hogymint vagytok otthon, Pistikám?
Eszedbe jut néha az az ismeretlen lány?
Mesélted-e a paréj haveroknak,
akik kedvtelésből bicikliket lopnak,
Mesélted-e egy korsó sör mellett,
vagy ők ennél jobb témákat dobnak?
És máskülönben hogy van dolgotok?
Mert úgy tudom, a zenészek boldogok.
De kétlem, hogy a zene mellett
van egy lány, ki szívesen dédelget.
Ki megterhelt csuklódat pólyával kötözi
és az ő Pistijét a munkára ösztönzi.
Aki egy szép jövőről mond neki mesét,
el nem eresztve tehetséges kezét.
A mesében ünnepelt lesz nagyszerű kedvese,
a lány meg mindvégig ott áll majd mellette.
Én tudom, a szerelem eddig elkerült téged,
most azon vagyok, hogy segítsek néked.
Mért nem szeret úgy engem istenem?
Hogy volna mód sorsán enyhítenem!
Művészi lelked esküszöm én,
Ha hagyod, a csillagokig repíteném!
Mert hajolj csak le hozzám, Pisti!
Aranyos fülecskéd most rendesen nyisd ki!
Úgy, hogy még egy szót se tévesszél,
s úgy, hogy mélyen a szemembe nézhessél!
Egy hatalmas titkot készülök megsúgni,
nyugalom kedves, nem kell úgy izgulni.
Izgulok én hidd el, helyetted.
A józan eszemet teljesen elvetted.
Hát tudd meg, nagyon is jól járnál,
Ha a mesebeli lányra többet nem várnál.
Mert ő bizony most itt áll előtted,
s ha akarod, el sem mozdul mellőled!
E néhány sorral érd be most, kincsem.
Ennél több kurázsi még bennem sincsen.
Túl sokat mondtam el, mégis oly keveset.
Kurta sorokat: higgadtat, heveset.
Ígérem, hamarosan himnuszt írok rólad,
azt zengem majd, hogy hibátlanul jó vagy.
Más versem többé nem lesz ily silány,
Isten megáldjon, édes Pistikám!
T.Szandi
